2015. május 9., szombat

Transfer


Sziasztok!

Most tényleg nem lesz hosszú a bevezetőm, csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a kedvenc írásomat - ami talán a legjobban sikerült - Dórinak nagy szeretettel ajánlom. A zene, amit a részhez csatoltam, megadja az egész mondanivaló hangulatát, szóval bátran hallgassátok csak olvasás alatt. Jó szórakozást kívánok!

Üdv,
Vivian 


Transfer

Már nem leszek a Vörösök játékosa, csak egy játékos leszek a sok közül. 

Untitled
Átlagos napnak indult. Reggel az ébresztőm jellegzetes csengésére ébredtem, majd készülődni kezdtem a napi edzésünkre. Letusoltam és a fürdőben eltöltött néhány perc után, öltözködni kezdtem. Összepakoltam minden szükséges apróságot, a konyhában pedig ittam egy nagy pohár narancslevet. Melegen felöltöztem ezen a januári napon, hiszen nem akartam betegséget kockáztatni.
A sporttáskámat és a slusszkulcsomat felkapva hagytam el a lakásomat. Már négy hónapja, hogy egyedül töltöm itt a mindennapjaimat, Olalla akkor döntött úgy, hogy szünetre van szüksége. Még mindig hiányzik, de már tudom, hogy soha többé nem fog visszajönni. A saját utunkat kell járnunk, így én maradtam, ő pedig hazaköltözött Spanyolországba.
Lassan hajtottam ki az Aston Martinommal a néptelen útra és miután megbizonyosodtam arról, hogy az járható és néptelen, rátapostam a gázra. Melwood felé vettem az irányt, hogy késés nélkül érkezzek meg.
Negyed órával később megkönnyebbülten parkoltam le a szokásos helyemen és a portást köszöntve már a jól ismert folyosón haladtam.
-      Torres! – szólt utánam egy ismeretlen hang. Megfordultam, és a szememmel keresni kezdtem a megszólítóm. Végignéztem a férfin, de azt első látásra is leszűrtem, hogy valami gazdag, üzletember a pasi. Drága öltönyben virított, kezében drága szövetkabáttal. Sötét haja és szemei voltak, arcán pedig felsőbbrendű vonásai tükrözték, hogy nem barátkozó típus.
-      Segíthetek? – fintorogtam a férfire. Nem akartam udvariatlan lenni, de a jelenlététől kirázott a hideg.
-      Peter Hicks vagyok. A klub új tulajdonosa és néhány szót szeretnék Önnel váltani, négyszemközt! Megoldható lenne? – tért a tárgyra. Azt tudtam, hogy új tulajdonos vette meg a klubot, ezzel megmentve az anyagi csődtől, de nem számítottam rá, hogy ő lesz az. Rábólintottam, amit megkönnyebbüléssel fogadott. – Remek, remek – bólintott. – Akkor jöjjön utánam!
-      Edzésem lesz most! Nem késhetek el – álltam meg egy helyben, farkas szemet nézve vele.
-      Már beszéltem az edzővel, ő beleegyezett.
-      Rendben, akkor menjünk – követtem a tárgyaló fele.
-      Az ajtót tegye be, kérem! – intett diszkréten a tárgy felé. Helyet foglalt a hatalmas asztal egyik oldalán, ahol a taktikai megbeszéléseinket szoktuk tartani. Várakozóan néztem rá, hogy kezdje el, amiért jött, hiszen eléggé feszélyezett a jelenléte. – Gondolom sejti, hogy új tulajdonosként változásokat vezetek be.
-      Igen, sejtettem. Nem értem, nekem mi közöm van ehhez.
-      Én bólintok rá a végső döntésekre. De amit most meg fog tudni, nem az én tárgyalásom eredménye. Az elődöm tett olyan egyezségeket, amiket én nem tudok visszavonni. A legértékesebb játékost eladta egy másik klubnak még az érkezésem előtt.
-      Még mindig nem értem mire akar kilyukadni – néztem rá értetlenül.
-      Ön az a játékos! – vágta a fejemhez kertelés nélkül. Elképedve tekintettem rá, azt hittem, hogy rosszul hallottam. Nem tehetik ezt velem! Jól érzem magamat Liverpoolban, és bár az utóbbi hetekben elég sok pletyka keringett a levegőben rólam és az eligazolásomról, de ez nekem meg sem fordult a fejemben.
-      Tessék?! 
-      Jól hallotta. Holnap éjjel lezárul a téli átigazolási szezon, és a megegyezés alapján távoznia kell.
-      Mégis hova? Miért? Ezt nem tehetik velem. Köt a szerződés a klubhoz. A csapattársaim, a szurkolók kedvelnek. Panaszra sem adtam okot soha. Semmibe nem egyeztem bele, akkor nem szerződtethetnek – fakadtam ki. Elképesztő düh fortyogott bennem.
-      Ehhez nekem tényleg semmi közöm. A Chelsea FC tárt karokkal várja. A szerződés pedig… a transzfer már létrejött, de alá kell írnia a papírokat - aktatáskáját kinyitva több tucat papírt tett le az üveglapra.
-      Mi van, ha én nem akarok belegyezni? Mi lesz, ha nem akarom lehagyni a klubot?
-      Igazából nincs választása. Olvassa el a papírokat! Ne nehezítse meg a helyzetet. Egyikünk számára sem kellemes. Szerettem volna, ha marad, minden követ megmozgattam, de ez nem az én egyességem.
Egy perccel később hangosan csukódott mögötte az ajtó. Dühös, csalódott, és elkeseredett voltam. Szerettem itt lenni a klubnál, de a férfin látszott, hogy komolyan beszél. Valamiért hittem neki. Bíztam abban, hogy tényleg megpróbálta…
Késztetést éreztem arra, hogy a papírjaiba belenézzek. Ott volt a szerződésfelbontásomról szóló szerződés, majd megtaláltam a Chelsea ajánlatait is. Az utolsó papíroktól viszont padlót fogtam. A hazugságok, amiket a külvilággal kell elhitetnem, a beleegyezés, hogy mindent titokban tartok. Dühösen csaptam az asztalra.
-      Ez a feltétel nagyon nem tetszik nekem – csóváltam a fejemet amikor visszatért.
-      Sajnálom. Tényleg…
Csalódottan és tanácstalanul léptem be az edzőközpont öltözőjébe. Jelenlegi csapattársaim és edzőim még javában tartották az edzést az egyik edzőpályán. Míg ők edzettek, én valószínűleg utolsó perceimet töltöm Melwoodban. Holnaptól minden megváltozik, és ide többé nem tehetem majd be a lábamat. Már nem leszek a Vörösök játékosa, csak egy játékos leszek a sok közül.
A külvilág által ismert verzió sem az én malmomra fogja hajtani a vizet. Ellenem fognak fordulni, a klub első számú közellensége leszek. Minden okuk meg lesz haragudni és gyűlölni, én sem tenném másképp a helyükben…
Az üres öltözőben minden más volt. Utoljára húztam magamra a címeres tréningfelsőt. Nem így akartam itt végezni. Céljaim voltak, győzelemre szerettem volna segíteni a csapatot, hogy újra a csúcson legyen... Kár volt rágódnom ezen, hiszen aláírtam a szerződést.
A másodedző szakította meg a merengésemet. Szótlanul követtem őt az edzőterembe, hogy egy kis erősítéssel eltereljem a kavargó gondolataimat és érzéseimet. Szó nélkül tűrtem az utasításait, másfél órával később fáradtan hagytam el a termet. Nem kellett elköszönnöm, ő már tudta, amit tudnia kellett.
Idegesen ballagtam az öltöző felé, ahol társaim jókedvű hangzavara hallatszott ki. Szörnyű érzés volt ezt hallani. Földbegyökerezett lábakkal álltam, nem voltam képes közölni velük a hírt. Túl gyenge voltam, és nem tudtam hazudni. Még nem.
Hátat fordítottam és céltalanul kezdtem el bolyongani. Úgy döntöttem végig járok mindent még utoljára, reméltem, hogy addig már a volt csapattársaim is hazamennek.
Talán egy órát is eltölthettem a sétálással, mire visszaértem az öltözőhöz. Teljes csend uralkodott kintről, így megkönnyebbülten nyitottam be, de elhamarkodott voltam. A csapattársaim mind ott ültek, látszólag rám várva.
-      Fernando! – szólított meg Steven. Mióta itt vagyok a klubnál, Pepe mellett ő került hozzám a legközelebb, jó barátom lett. Úgy érzem most őt is becsaptam, de talán elmondhatnám neki az igazságot. Nem tudom hinne-e nekem, de jót tenne a lelkemnek. – A tulajdonos azt mondta, mondanivalód van számunkra – szegeződtek rám a tekintetek.
-      Jól mondta – szólaltam meg meglepően nyugodt hangon. – Ma volt vele egy fontos megbeszélésem, a jövőmről.
-      Tehát igazak a pletykák? Abramovics tényleg meg akar venni? – szólt közbe Pepe.
-      Igen, igazak. És nem csak megakar… már megvett… ahogy kimondtam a szavakat, mintha a levegő is megfagyott volna. Valósággá vált... - Sajnálom srácok, ez volt az utolsó napom itt. Holnaptól már a Kékek játékosa leszek. Köszönök mindent, tényleg. A Chelsea olyan lehetőségeket kínál, amikre nem mondhattam nemet. Trófeákat, és címeket akarok nyerni, sikeres akarok lenni és úgy érzem itt az ideje új kalandba belevágni… hadartam el gépiesen azt, amit ők tudhattak. Legszívesebben arcon köptem volna magamat a hazugságok hallatán. Engem nem erre neveltek. Mégsem lehettem őszinte.
A pillantásokat inkább elkerültem. A szekrényemhez léptem, hogy kipakoljak. Hallottam, ahogy összesúgnak a hátam mögött, de nem fordultam meg. Nem volt erőm azt a csalódottságot látni, amit én is éreztem.
Csak kisétáltak a helységből, köszönés nélkül. Gondterhelten ültem le a padra, arcomat kezeimbe temetve. Minél előbb el akartam hagyni ezt a helyet, így a cuccaimat összekapkodtam, üresen hagyva a 9-es szekrényt.
Ahogy haladtam, a szembejövő dolgozóktól elköszöntem, majd beülve az autómba, végleg elhagytam az edzőközpontot.
Másnap délelőtt a menedzserem társaságában magángéppel repültem az angol fővárosba. Egy sporttáskányi cuccot hoztam csak magammal. A rövidke repülő út után egyből a Chelsea FC stadionjához vitettük magunkat, hiszen ott fogom aláírni a szerződésemet, ami elméletileg 5 évre biztosan a Kékekhez köt.
Este fáradtan estem be a klub által biztosított lakásába. Két nappal a bemutatásom után, még mindig kerestem a helyemet a városban. Az új csapatommal való ismerkedésem jól sikerült, ha a körülményeket nem veszem, jól is éreztem magamat a társaságukban. Nem volt kérdéses, jó helyem lesz, mégis a szívem mélyén még vágytam vissza a Vörösökhöz
Csigatempóban haladtam a Stamford Bridge Stadion felé. Az emberek nem törődtek velem, így könnyen elvegyülhettem. A percek szinte peregtek és már a Chelsea TV riporterével szemben ültem. Alig néhány perc volt hátra az élő adásig. Amint megkaptuk a jelet, a riporter rutinosan beszélni kezdett, majd bemutatott. Nem sokkal később pedig már kaptam az első kérdést is.
-      A Chelsea szurkolók boldogok, hogy nem fogsz többé gólt szerezni a csapatuk ellen.
-      Amikor a Chelsea ellen játszottam, mindig nagy volt a motivációm, mert különleges meccsek voltak a szezonban. – kezdtem bele, összeszedve a gondolataimat. Úgy éreztem magamat, mintha már évek óta eljöttem volna a klubtól, pedig még egy hét sem telt el. –  Ez volt az egyik ok, amiért a Chelsea-hez akartam igazolni, mert szeretnék egy ilyen csapat tagja lenni. Szeretnék köszönetet mondani a Chelsea szurkolóknak, mert nagyon örülnek annak, hogy csatlakozom a csapatukhoz. Ha azért is boldogok, mert nem leszek többé eredményes a csapatuk ellen, ez is jó – beszéltem kicsit általánosításban. Tényleg örültem, hogy legalább a Kékek szurkolói elfogadnak. – Vannak jó és rossz emlékeim is a Chelsea ellen vívott meccsekről. Az összes gól jó emlék, mind különleges. Van egy nagyon rossz emlékem a Bajnokok Ligájából, amikor az első szezonomat töltöttem Angliában, és legyőzött minket a csapat az elődöntőben, így ők játszhatták a döntőt, nem mi. Az egy nagyon kellemetlen nap volt nekem, de reményeim szerint már együtt fogunk a döntőig menetelni, és megnyerni azt.
-      Miért a Chelsea, és miért most? – jött a következő kérdés. Ügyelnem kellett arra, hogy érzelmeim ne törjenek felszínre. Hazudnom kellett.
-      A múlt nyártól kezdve úgy éreztem, hogy tennem kell egy lépést előre a karrieremben a céljaim érdekében. Olyan nagy nevek mellé kerültem, mint Terry, Lampard, Drogba és Anelka, és ennek a nagyszerű csapatnak a tagja lehetek. Azért is akartam ide szerződni, mert a klub mindig nagy tiszteletet mutatott irányomban – folytattam tovább mondanivalómat. Hirtelenjében én sem tudtam honnan jönnek a szavak, de ebbe senki sem köthetett bele. Tényleg érdeklődött irántam a londoni klub már egy ideje, csak én nem akartam róla tudomást venni. – Valóban akartak engem, és fontos, hogy támogassanak az emberek, és a szurkolók támogatása is nagyon fontos, akik mindig tiszteltek engem, amikor a Stamford Bridge-re jöttem, vagy amikor ők jöttek az Anfieldre. Most nagyon boldog vagyok, hogy Chelsea játékos lehetek – fejeztem be a mondatomat. Az utolsó mondatom azonban nem volt teljesen őszinte.
-      Jó hír, hogy játszhatsz a Bajnokok Ligájában ebben a szezonban. Ez gyakran nincs így a januári igazolásoknál – szinte szusszanni sem volt időm, máris érkezett a következő kérdés. Ezt a témát pont szerettem, hiszen mindig is nagy álmom volt a Bajnokok Ligájában játszani.
-      A Bajnokok Ligája egy nagyon fontos versenysorozat, az összes focista szeretne játszani benne. A csapatnak minden évben megvan az esélye arra, hogy minden trófeát megnyerjen, amiért harcba száll, és amikor egy ilyen lehetőség adódik előtted, hogy egy ilyen csapatban játssz, egyszerűen nem tudsz nemet mondani – fűztem rövidre a mondandómat, jelezve, hogy várom a következő kérdést.
-      Mit gondolsz a Carlo Ancelotti-val való közös munkáról?
-      Az egész karrierje során – mind játékosként, mind edzőként – megmutatta, hogy ő egy győztes. Megvan benne a győztes mentalitás, és ezt láthatod is, ahogyan a játékosokkal edz. Már várom, hogy találkozhassak vele, és megtudjam, hogy mit vár tőlem. Izgatott vagyok amiatt, hogy játszhassak, és tanulhassak az edzőmtől, valamint az összes csapattársamtól – mosolyodtam el először az interjú során.
-      Úgy tűnik, az első meccsed vasárnap a Liverpool ellen lesz a Stamford Bridge-en – hozta fel az utolsók között azt a témát, amit el szerettem volna kerülni.
-      Ez a sors. Nem épp tökéletes számomra, de meglátjuk mi fog történni, és én csak jókat tudok mondani a Liverpoolról. Ők tettek engem ekkora játékossá, és adták meg az esélyt, hogy a legfelső szinten játszhassak. Soha nem fogok rosszat mondani róluk, nagyon boldog voltam ott, de már más a történet, én egy Chelsea játékos vagyok. Ha megkapom a lehetőséget, hogy játsszak, a legjobbamat fogom nyújtani a kék mezben – komolyan gondoltam minden szavamat, reméltem többen elfogadják majd a tényt.
-      És végül, most 26 éves vagy, de az emberek még mindig El Nino-nak hívnak? – kaptam az utolsó kérdést a szőke hajú nőtől.
-      Igen, sokan hívnak így, és remélem ez még sok évig így is marad, mert ettől fiatalabbnak érzem magam – fejeztem be mosolyogva a mondandómat.

Az edző csak beszélt és beszélt, de nem bírtam követni a buzdító beszédét. A kezdőben kaptam helyet. Kezdő leszek a volt csapatom ellen. Nem tudtam milyen érzés lesz ellenük játszani, kék mezben, de tudtam, hogy nem lesz könnyű. Egyetlen egy dolog miatt örültem… hogy nem az Anfield Road-on játsszuk a mérkőzést. Szétszednének a Pool-szurkolók, amitől rettegtem. Mindig is rettegni fogok...
Nem volt időm tovább gondolkodni. Indulnunk kellett a játékos kijáróba, ahol régi csapattársaim már felsorakoztak. Volt, aki csak elfordult a megjelenésemkor, volt, aki öleléssel fogadott. Leiva, Pepe, Steven és Meireles mosolyogva köszöntöttek, és kívántak szerencsét. Kissé nyugodtabban álltam be társaim mögé a sor végére, és koncentráltam a meccsre. Legalább maradt még ott olyan ember, aki nem ítél el.
A kézfogások után Ők kezdhették a meccset. Már a második percben hozzám került a labda egy átadás után, helyzetbe kerültem, de sikerült Pepe kapuja fölé emelnem. Furcsa érzés volt vele szemben állni, hiszen most már nem edzésen voltuk. Egy igazi tétmérkőzésen, ellenfélként.
Óvatosan kezdtünk, a mezőnyben fojt a játék az első percekben, így egyik kapunál sem sikerült kialakítani helyzetet. A kezdeti óvatosság után Drogba tört a kapu felé, egy jól helyezett lövéssel gurította a labdát az ellenfél kapuja felé. Skrtel pont időben ért oda, így tisztázni tudott. Percekkel később Lampard szögleténél Agger ajándékozott meg egy kellemes kis ütéssel, amitől majdnem betört az orrom. Szép gesztus volt… tudtam, hogy haragszik.
A félidő vége felé jártunk, a percek gyorsan peregtek. Az utolsó pillanatokban ismét ziccerbe kerültem. 7 méterről próbáltam a kapuba pöccinteni a labdát, a szemem előtt lebegett a háló, így nem vettem észre a hátam mögül érkező Carraghert, aki tökéletes szereléssel választott el a tárgytól. A kihagyott helyzetemre majdnem rá is fáztunk. Nem tudtunk a támadás után tökéletesen visszazárni, amit Steven ki is használt. Az ötös vonalánál járt, maga elé helyezte a labdát, a lövés pedig szerencsére elment keresztbe. Maxi épp a hosszú oldalon érkezett, viszont az üres kapu helyett a kapufára lőtte a labdát. Több tízezer torokból szakadt fel sóhaj a stadionban. Nyerni akartunk. Nyerni akartam, hogy ne okozzak csalódást.
Az első félidőben nem született gól, ennek tudtában még elszántabban léptünk pályára. A hazai szurkolók ismét tapssal fogadtak, ami megmelengette a szívemet. Bárhogy is alakult, nekem most már itt kell lennem, és küzdeni fogok a helyemért.
A második félidő elején a mezőnyben passzolgattunk, de egy lövést Lampard precíz passzából sikerült Reina kapuja felé juttatnom. Támadásba lendültünk. Didier passzát Anelka küldte kapura jobb oldalról, amit Pepe bravúrosan védett, de megfogni nem tudta, így a mezőnybe bokszolta. A labda nem sokkal gurult tőlem távolabb, egy jól irányzott lövéssel küldtem a jobb felső sarokba. Lélegzet visszafojtva csendesedett el a stadion, minden szem a labdára szegeződött...
Néhány pillanat múlva meghallottam a háló jól ismert sercegését, amivel megszereztem a vezetést érő gólt. Csapattársaim felém rohantak, a szurkolók pedig a nevemet kezdték skandálni. Mégsem voltam boldog. Örültem, hogy meg van az első gólom, de nem a Liverpool ellen akartam szerezni. Nem így akartam ezt…
A játékot viszont folytatnunk kellett. Nem emészthettem magamat a történtek miatt.
Minden egyes labdáért küzdöttünk, fölénybe kerültünk. A 75. percben azonban számomra véget ért a mérkőzés, Ancelotti Kalou–t küldte fel a helyemre.
Abban a pillanatban, amikor megláttam a számomat a kijelzőn, megkönnyebbültem. Lassan battyogtam le a pályáról, fogadva a közelemben lévő csapattársaim gratulációját. Még Steven is vállon veregetett, de csak egy dolog járt a fejemben. Gólt lőttem, de most már ellenfélként…

4 megjegyzés:

  1. Szia Vivi! :)

    Először is kezdeném azzal, hogy talán most írok neked legelőször kommentet, de egyébként mindegyik írásodat végigolvastam a másik blogodon és mindegyik nagyon tetszett :)
    Ez a novella szívszorító, mert szegény Fernando, nagyon sajnálom amiért ennyire kitoltak vele, de szerencsére mostmár az Atletiben újra kezdi megtalálni önmagát, vagy legalábbis kezd visszatalálni maz önmagához vezető útra.
    Most, így második olvasás után nem szégyerllem bevallani megkönnyeztem a dolgot, mert egy dolgot gyűlölök nagyon ( na jü nem is mert sok mindent ) és ez az igazságtalanság, és itt most ez teljesen előtérbe került, mert igenis nagyon igazságtalan volt a vezetőség Ninoval,
    Amikor még legelőször olvasni kezdtem azt hittem, hogy szerelmi szál is lesz benne, de végül örültem, hgogy nem lett, mert ez így szuper és kerewk ahogy van!:)
    Puszillak
    Titania

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Titania!

      Emlékeim szerint tényleg most írsz nekem először, de ki tudja, lehet a BMTL-en már írtál nekem. Örülök, hogy mindent olvastál, és tetszettek is. A legtöbbet majd újra olvashatod! :)

      Igen, szerencsére kezd ismét önmagához visszatérni, a legnagyobb örömünkre.

      A novella főtémája talán tényleg az igazságtalanság, hiszen ez a fikció, melyet megálmodtam, tényleg nem fair Nandoval szemben.

      Nem szerettem volna ebbe is szerelmi szálat tenni, de anno, mikor először írtam, a Never again c. írásomban szerelmi szálként lett volna ez az eligazolás, de kicsit alakítottam rajta, és így egy ilyen szösszenet lett belőle. Szerintem is így kerek! :)

      Köszönöm, hogy írtál!

      Puszillak,
      Vivian

      Törlés
  2. Szia Nővérkém!

    Másodjára is csodás volt végigolvasni ezt a novellát, mert talán ez az egyik kedvencem tőled, és sikerült vele kicsit visszarepítened az időben, hogy nosztalgiázhassak egy kicsit azokról az időkről, amikor Nando átigazolt a Chelsea-hez, aminek ugyan örültem, mert a kedvenc csapatomban játszott, de utólag mégsem volt jó döntés. Mert borzasztóan rossz volt nézni, ahogy szenvedett a kedvenc csapatom mezében.

    Teljesen elhittem az egészet! Mert kitudja, mi zajlott le a háttérben, amikor Nando eligazolt a Liverpool-tól, és simán megtörténhetett volna ez is a valóságban, főleg a mai világban. És mert az érzések, amiket átadtál akkor, amikor a gólt lőtte kék mezben a régi csapata ellen, vagy amikor végigjárt mindent az utolsó alkalommal, teljesen valósak, és hihetőek, nekem teljesen átjött. Szóval csak gratulálni tudok, mert egy remek írást olvashattunk, ami merőben eltér a megszokottól, ezt pedig szintén értékelem, mert nem a szerelem volt a fő mozgatórúgó.

    És annyira kirázott a hideg az egésztől, főleg a zenével együtt, aminek a szövege teljesen együtt élt a novellával. Szóval, még mindig imádom az egészet úgy, ahogy van. ♥

    Remélem, még sok ilyen remek dolgot olvashatok Tőled! :)

    Puszillak,
    lökötthúgod

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Noemi!

      Nagy örömmel töltött el, hogy ugyanúgy vélekedsz a novellámról, ahogy az első alkalommal is. Az én szívemhez is nagyon közel áll, mint azt már hangoztattam.
      Igen, engem is visszarepített mialatt átolvastam. Teljesen igazad van, utólag már tudjuk, hogy nem egy jó lépés volt, de hát előre Ő se tudhatta, hogy így alakul majd.

      Pont az volt a célom, hogy elhitessem, hiszen akár ez is megtörténhetett volna. De bevallom kicsit fel is akartam menteni Nando-t. Felmenteni a döntése alól, ezzel az írással pedig kicsit sikerült. Legalábbis saját magamnak.

      Köszönöm szépen a kedves szavaidat, tervezek még ilyet. Nem kell mindig a szerelemnek lenni a fő témának!

      Puszillak,
      Vivian

      Törlés