2015. július 28., kedd

Két lépés #00


Sziasztok!

Az előző bejegyzésemben már felkonferáltam minden tudnivalót, így mára nem is terveztem hosszú és fárasztó, unalmas szöveget. Mivel nem voltam internet közelében az IWF rész tényleg nem érkezett meg, de ami késik, az nem múlik. Köszönöm szépen a pipákat az előző bejegyzéshez!
Jó szórakozást a Két lépés c. történet prológusához! 
Boldog születésnapot Dóri!

Ui: A történet azóta saját blogot kapott, ide kattintva érhetitek el!

Üdv,
Vivian


A vénáimban vagy

In my veins
A szőke hajjal és zöld szemekkel megáldott tinédzser már a kora hajnali órákban bekerült az ibériai főváros, állami kórházának egyik felszerelt szülőszobájába. A leányzót akkor vették fel, amikor a szülés első jelei megmutatkoztak nála, még órákkal ezelőtt.
Édesanyja a folyosón várakozott, hogy utána támaszt nyújthasson egyetlen lányának, míg édesapja és kisöccse késve lépték át az épület kapuit. Mindenki a maga módján várta a kis jövevényt.
Hosszú és szenvedésekkel eltelt percek, esetleg órák után felhangzott egy keserves, síráshoz hasonló kiáltás a csecsemő torkából. A szülést levezénylő orvos megtörölte izzadtságtól gyöngyöző homlokát, és széles mosollyal vette kezébe az aprócska kis csomagot. Még a vizsgálatok előtt meg szerette volna mutatni az újdonsült édesanyának.
-      Gratulálok Ann! – pattant fel a székről. Addig észre sem vehette, hogy a testileg és lelkileg is elfáradt páciense csendesen zokogott. Siratta a gyermekkorát, az elérhetetlen szerelmet, a rossz és nehéz döntéseit. Letelt az a közel 9 hónap, aminek a végét eddig megváltásként várta, most mégis megszakadt a szíve.
A fehér, csempékkel díszített fal izgalmasabbnak bizonyult, mint a körülötte lévők társasága, pedig ha tudták volna mennyire nehéz volt ez most neki. A szíve és a lelke sokkal jobban lüktetett a fájdalomtól, mint a teste a megerőltetettségtől.
-      Nem... – rázta a fejét végül. Olyan szívszorító látványt mutatott, hogy a férfi szíve majd megszakadt. A nővérek tanácstalanul bámultak egymásra, s a kisember is egyre keservesebben ordított az ismeretlen karjaiban. – Én nem... nem lehetek anya...
Abban a pillanatban lépett be egy fiatal ápolónő, amint kitört egy keserves, majdnem hogy hisztérikus zokogás a lányból. Az érkező odalépett az orvoshoz, s bizalmasan közölte vele a kérést. A döntést, mely ennyire megérintette Őt.
Az örökbeadás mellett döntött, hogy ezzel megadja fiának a legnagyobb esélyt. Azt, amit  Ő talán sosem lenne képes, egyedül.
Az őszesedő ember megértette a szándékot, már sok mindent látott és tapasztalt, ezért is akart egy utolsó lehetőséget adni az anyukának, hogy másképp döntsön. Tapasztalata szerint sokan elhamarkodottan döntenek, és ezt később, életük végéig bánják. Nem akarta, hogy még egy anya szíve szakadjon meg. Fiatal volt ugyan, de annál erősebbnek ismerte meg. Ő képes lenne erre!
-      Csak egy pillantást vessen rá, kedveském! – kérlelte kedvesen. Lassan lépkedett közelebb, nem akarta sem elsietni, sem megrémiszteni. – Csodaszép kisfiú!
-      Nem lehetek anya! Én nem... nem tudom... egyedül... – szipogta csendesen. Küzdött. Míg az esze nemet súgott, a szíve egyre erősebben állt ellen. Csak egyetlen egy pillantást akart, hogy örökre az emlékezetébe véshesse a babaarcot, és egyetlen egyszer beszippanthassa azt a jellegzetes babaillatot.
Végül ahogy szokott lenni, a szív győzött. Nem bírta megállni, hogy ne pillantson a babára. A kisember megváltoztatta az életét, de nem volt olyan pillanat, amikor ne szerette volna. Az ő vére, az ő döntése, és ezért felelősséget vállalt. A szülei első perctől az örökbeadás felé terelték, de sokszor volt olyan nap, amikor ódzkodott ettől. Hogy más nevelje fel a gyermekét? Elképzelhetetlennek tartotta.
Amint a kezébe vette az újszülöttet, a baba elcsendesedett és csodálkozó pillantással szemlélte a világot, majd édesanyját. Abban a pillanatban változott meg valami.
A könnyfátyol mögül bámulta a kis arcot, majd az ő arcára óriási mosoly költözött. Boldogság, büszkeség, és mérhetetlen szeretet sugárzott a tekintetéből, ami a doktort teljes mértékben megnyugtatta. Ő már tudta a folytatást, látta a mozdulataiból.
Egy órával később már minden vizsgálatot elvégeztek, s a baba-mama párost áttolták a szobájukba. A baba ismételten a szőkeség kezében volt, még akkor is, amikor az orvos jelzésére beengedték az újdonsült nagyszülőket, és nagybácsit a kórterembe. Meglepődve pillantottak egy szem lányukra, s miután egy-egy széket húztak az ágy mellé, már nem tudták leplezni kíváncsiságukat.
-      Ne haragudj kislányom, de nem úgy volt, hogy...? – érdeklődött tapintatosan Nuria, miközben az ölében ülő fiának a hátát simogatta. Nem merte befejezni a mondatot, bár nem is tudta, hogyan fogalmazza meg.
-      Megtartom őt, anya – jelentette ki magabiztosan, de közben egy pillanatra sem vette le a szemét az alvó gyermekéről. Hallotta édesapja horkantását, édesanyja sikkantását, és az öccse izgatott mocorgását, viszont egyik sem érdekelte. Az ő döntése.
-      Mit jelentsen, ez? – köszörülte meg a torkát Xavier. Imádta, és rajongott a lányáért, ezért mindenből a lehető legjobbat akarta számára. Az ő ötlete volt, hogy örökbe adják az unokáját, hiszen túl fiatalnak tartotta az anyaságra az alig nagykorú gyermekét.
-      Azt, hogy ismerkedj meg az unokáddal, apu – nézett a családfőre, aki hosszan állta a tekintetet. Ezt a csatát is elvesztette. Sosem tudott igazán szigorú apuka lenni, főleg nem a nagyobbik csemetéjével.
-      Szuper! – kiáltott fel a kisfiú. Izgatottan ült fel nővére mellé, és tátott szájjal bámulta unokaöccsét. – Lesz majd kivel fociznom!
-      Az azért még odébb van, kisfiam! – sóhajtott fel az asszony. Ő már beletörődött a döntésbe, és bár a férjének nem vallotta volna be, mindig is remélte, hogy még időben a helyes döntést hozza majd meg elsőszülöttje.
-      Mi a neve? – érdeklődött a fiú, miután a büszke nagymama kezébe adták az aprócska, kék csomagot.
-      Benjamín. – Dőlt hátra álmosan a párnára a lány.
Ezen a napon nem csak egy új életet hozott a világra, de az ő mindennapjai is 180 fokos fordulatot vesznek. Többé már nem volt gyermek, nem lehetett felelőtlen tinédzser, hiszen egy másik életért is felelnie kell. Ezen a tavaszi napon anyává vált...

8 megjegyzés:

  1. Sziaaa! :D
    Hát először is köszönöööm :3 ♥
    Másrészt imádtam, és Viviannt már most kedvelem, mert már most látszik, mennyire erős karakter. :)
    Tetszett nagyon a prológus, jó volt a zene, és ahww az egéész *-* Alig várom már hogy olvassam az első fejezetet :3
    Imádtam és köszönöm még egyszer :)))
    puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon szívesen.Legalább így nekem is volt egy alkalmam, amit betarthattam, s végre napilágot láthatott a fejezet.
      Örülök, hogy tetszett úgy kb. minden - már ahogy levettem a komidból :) -, és remélem később is kedvelni fogod Viviant.

      puszillak,
      Vivian

      Törlés
  2. Kedves Vivian!

    Bevallom a blogomon hagyott kedves hozzászólásod hatására fogtam neki az egyik történetednek. Sokat vaciláltam, hogy melyiket kezdjem el, végül a legfrissebbet választottam.

    Nem bántam meg a választásomat! Igaz eddig még nem sok minden derült ki a történetből és nem az ilyen történetek kedvelője vagyok, mégis ez a prológus levett a lábamról! Már több blogba is beleolvastam, ami az idő előtti anyaságot taglalta, de őszintén meg mondva eddig a te megfogalmazásod tetszett a legjobban.
    Nagyon szép stílusban írsz, gazdag szókinccsel. A zene pedig nagyon is illik a prológushoz, miközben ezt a kommentet írtam is azt hallgattam:)

    Bocsánat, ha kicsit össze-vissza fogalmaztam, de nem vagyok ilyen téren a szavak embere:D

    Egy szó, mint száz: szert tettél egy újabb követőre!:)

    Puszil,
    Zoé

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zoé!

      Nagyon meglepett a komid, de örülök annak, hogy ilyen módon, de belekezdtél a történetembe.

      Nem szerettem volna, ha azonnal kiderülnek a fontos momentumok, de az első pár részben egy-két kérdésre mindenképp választ kaptok! Jól esik azt olvasni, hogy egy más típust kedvelő olvasónak is sikerült elnyernem a tetszését. Ez teljesen felvillanyoz, komolyan! :) Hát bevallom, szenvedtem egy kicsit ezzel a dologgal az elején, de próbálok hű maradni, remélem sikerül is.

      Egyáltalán nem fogalmaztál össze-vissza, mindent értettem :)

      Köszönöm szépen a szavakat, és remélem később is ilyen pozitív véleménnyel leszel a történetemről. Az első rész időpontját szeptemberben megosztom veletek is, addig is,

      Puszillak,
      Vivian

      Törlés
  3. Szia Drága! :)

    Először is fontos elmondanom, hogy lehet kicsit összecsapott lesz ez a megjegyzés, de csak, mert Nando és ahw....*-* Nagyon örülök neki, hogy végre valaki újra ír Nandoról és méghozzá minőségien. Egy hasonló novellám már van nekem télről csak elég kis gyatra, úgyhogy nem került fel- aztán majd kitudja.
    Mindenesetre én nagyon kíváncsi vagyok rá, biztosan fantasztikus lesz az egész. Benjamin *-* Imádom, ezt a nevet szóval már nagyon sok pluszpontot kapott a történet.
    Várom az új részt, drága nagyon és remélem sok meglepetésbe lesz részünk.

    Puszilak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Hát én nagyon szeretek Nando-val írni, és ez az ötlet mindig is közel állt hozzám. Reméltem, hogy mire odajutok, hogy elkezdem, publikálom nem látok senkinél sem ilyet, és szerencsém volt!

      Igyekszem tartani a színvonalamat, hiszen én is szeretem az igényes írásokat!

      Köszönöm szépen a kedves szavakat. Nekem nagyon megtetszett ez a név, s kérdés sem volt, hogy ez lesz a megfelelő!

      Az új rész még kicsit messzebb van, mert szeretnék előre haladni, ahogy már említettem, de igyekezni fogok.

      Puszillak,
      Vivian

      Törlés
  4. Szia Drága!

    Először is, ne haragudj, hogy ennyire későn írok a prológushoz, de nagyon kuszák voltak a napjaim az utóbbi időben. De most itt vagyok, és pótolom a lemaradásom.
    Már alig vártam az új történeted Nandoval, mert olyan régen nem olvashattam már a Szöszivel olyat, ami megüti azt a bizonyos szintet, amit elvárok egy sztoritól. És nem okoztál csalódást, már most megfogtál a prológussal és a fülszöveggel is.
    Annyira hitelesen átadtad a főhősnő érzéseit, csak úgy pislogtam, mert teljesen át tudtam érezni a helyzetet, pedig még sosem éltem át ilyet, és gondolom, te sem. Szóval hatalmas elismerésem. Ráadásul az is tetszik, hogy a lány ilyen erős jellemmel rendelkezik, és hogy nem törődik a külső elvárásokkal. És hiába hitte azt, hogy nem lehet belőle jó anya, azzal, hogy meghozta azt a döntést, hogy mégse adja örökbe a fiát, pontosan az ellenkezőjét bizonyítja a dolognak szerintem. Biztos vagyok benne, hogy egyedül is fel fogja tudni nevelni a picit. :) Arra viszont nagyon kíváncsi vagyok, mi vezetett odáig, hogy a baba apja magára hagyja a lányt, pont a legnehezebb helyzetben.
    Mindenesetre, azt hiszem ez a történeted jó eséllyel pályázik arra, hogy az abszolút kedvenc sztorim legyen a jövőben. *-*

    Már alig várom a folytatást! :)

    Puszillak,
    Noemi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága!

      Ugyan, nincs miért szabadkoznod. Inkább én köszönöm, hogy szántál időt arra, hogy pötyögj nekem néhány sort.
      Tudod, hogy személy szerint nagyon szeretek Nandoval írni, s pont a felsorolt okok miatt tettem közzé már. Régóta dolgozom a sztorin a háttérben, és itt volt az ideje közzétenni.
      Köszönöm szépen a kedves szavakat, és a bizalmat. Nagyon örülök, hogy sikerült hitelesnek maradnom, reméltem hogy képes leszek rá.
      Ó, az első részekben még erre a kérdésedre nem kapsz választ, de hamarosan lehull a lepel a baba apjáról, és a történtekről.

      Pár hét múlva hozom az első részt! :)

      Puszillak,
      Vivian

      Törlés