2016. január 1., péntek

Jéghideg


Sziasztok!

Az ünnepek alatt felötlött bennem, hogy kipróbálnám magam apróbb elenetek/szösszenetek írásában. S hát így születetett meg ez az apróság, melynek szereplői nem is igazán ismeretlenek. Főleg azoknak, akik régebb óta követik az írásaimat. Bevallom őszintén ez a jelenet sosem volt így tervezve, ez a történettől kicsit eltér, de mára már úgyis mindegy nem? Szeretném megköszönni a kapott pipákat, és hozzászólásokat a karácsonyi novellámhoz, hamarosan válaszolok rájuk. Nem is húzom tovább az időt, jó szórakozást a Jéghideg c. írásomhoz! 
Noemi Soler, ez főként Neked megy!

Üdv, 
Vivian


Jéghideg

Stone Cold piano

A húszas évei végén járó, dél-amerikai nő fázósan húzta össze magán a drága szövetkabátot. A csípős időjárás ellenére sem hagyta volna ki az újévi tűzijátékot, melyet már hagyománynak tekintett. Minden alkalommal magával vitt egy számára fontos személyt, ebben az évben azonban ez szokás megtörni látszott. Az előző év utolsó estéje után az újév első napját is egyedül kellett töltenie.
Két labdarúgó húgaként nőtt fel, ezért megértette férje kötelezettségeit. Sosem kérte, hogy válasszon közte és a futball között, de hiányoztak neki azok a bizonyos közös percek. Az összebújós, filmnézős esték, a vidám ebédek, a szerelmes szavak, de legfőképp szerelme.
A friss hó ropogott a magas sarkú bokacsizmája alatt, és sötétbarna haján már láthatóvá váltak az újonnan hulló hópelyhek. Mosoly kúszott az arcára, ezektől az apró, mindennaposnak számító jelenségektől. Pár pillanatra el tudta feledtetni azt a magányt, amit a szíve környékén érzett.
A hidegtől kipirosodó ujjaira pillantott, melyek egyikén ott hevert a pár hete ujjára húzott, tekintélyt parancsoló arany ékszer, mely viselése sokszor elbizonytalanította a nőt. Szerette Ő a férfit, e felől kétség sem volt, csak azt nem tudta, hogy ezt a helyzetet meddig lesz képes elviselni.
A tömegbe érve sikerült elvegyülnie a családok között, bár utólag rájött arra, hogy ez rossz ötlet volt. A boldog arcok mellett csak még szomorúbbnak érezte magát, de nem hagyta, hogy ez a tény tönkretegye kedvenc estéjét.
                    Csatlakozhatom? – hallotta meg a háta mögül az ismerős, mély hangot, mely teljesen megdöbbentette.
Villám gyorsan fordult meg, hogy megbizonyosodjon arról, nem álmodta. Óriási mosollyal csimpaszkodott a férfi nyakába, már amennyire gömbölyödő pocakja engedte. A spanyol lágy csókot nyomott ajkaira, és végigsimította hatalmas tenyerét a pocakján.
                    Sajnálom… úgy sajnálom, Shea! – szabadkozott azonnal a játékos. Sokkal rosszabbul érezte magát, mint felesége. Legszívesebben hátat fordított volna az ünnepek alatt is a csapatnak, de nem tehette, számítottak rá.
                    Csssssss! – hallgattatta el apró ujjai odahelyezésével. – Most már itt vagy velünk apuci – simított végig a borostás arcon, majd a hívogató karok közé bújt. Nem érdekelte sem a csapat, sem az elmúlt napok történései, csak az, hogy a kívánsága végre teljesült. Az első, közös újévi estéjük hármasban, amit semmire nem cserélt volna el.
Abban a pillanatban lőtték fel az első tűzijátékot, amikor a kezeik összekulcsolódtak. Alvaro vállának dőlve nézte végig az égi játékot, mely mindig megnyugtatta. Fél óra elteltével a tömeg őrjöngve köszöntette az évet, sokan tapsoltak, kurjantottak, és felszólaltak a hatalmas trombiták is. Ők viszont a tömeg közepén állva csak egymásra mosolyogtak, és elcsattant köztük egy újabb csók.
                    Apuci hercegnője is örül – helyezte tenyerét a hasára, mellyel sikerült meglepetést okoznia. Eddig titkolta a baba nemét, de nem tudott várni még két hetet párja születésnapjáig. Tudta, hogy így is ez lesz a legnagyobb ajándék, amit Ő adhat. 

1 megjegyzés:

  1. Szia Nővérkém!

    Most, hogy kicsit összeszedtem magam a sokkból, amit ezzel a novelláddal okoztál, úgy éreztem, ideje írni valami visszajelzést, mert te mindig megérdemled, hogy írjanak Neked. És csak hogy ne tűnjek hálátlannak, azzal szeretném kezdeni, hogy hihetetlenül köszönöm ezt az óriási meglepetést. Mert bevallom, mindenre számítottam, csak erre nem. Éppen ezért annyira meghatódtam, hogy most ismét az álompárommal olvashattam, hogy el is morzsoltam néhány könnycseppet. Azt hiszem, eddig ez a legszebb dolog, amit a bloggeres pályám alatt bárkitől is kaptam. ♥

    Őszinte leszek, elfogultságomtól függetlenül, szerintem ez az egyik legkompaktabb novellád, annak ellenére is, hogy ez csupán egy párszáz szavas szösszenet a tolladból. Mégis, annyira a helyén voltak a szavak, az érzések, a cselekmény, a karakterek, minden.

    Először megfojtottam volna Apucit egy kanál vízben, amiért nem volt ott Shea-val. És nem, a foci sem kifogás. XD De aztán gyorsan megbékéltem, mert hát rá nem lehet egyszerűen sokáig haragudni, és olyan édes volt. Már el is felejtettem, miért szerettem őt annyira a sztoriban. *-* Egészen addig, amíg el nem követett egy végzetes hibát...de úgy is érted, miről beszélek. Shea jellegzetes karaktere pedig ebben a rövid szösszenetben is nagyon átjött, és annyira jó volt így nosztalgiázni. Tudod, próbálom elnyomni, de azért sokszor nagyon hiányzik ám a Mirror. De persze megértem és elfogadtam a döntésed, de most na. :') És ez tökéletes kárpótlás volt az én kicsi rajongó lelkemnek. ♥

    Szóval egy szó, mint száz, megint utánozhatatlanul, megismételhetetlenül és hihetetlenül egyedit sikerült alkotnod, és még sok százszor köszönöm ezt az élményt Neked! Imádlak! ♥

    Na jó, kezdek megint átmenni nyálasba, szóval inkább befogom, mielőtt nyáltúltengésed lenne tőlem. XD

    Puszillak,
    A lökött húgod.

    VálaszTörlés