2017. október 20., péntek

Suicide 6.

Sziasztok!

Közeledünk a történet végéhez. Ez a rész alapjaiban ugyanaz, amit még annak idején novellaként olvashattatok, csak most már kicsit kibővítve. Összetettebb, és már búcsúszagú. Előre vetíti az utolsó részt, amiben ténylegesen búcsút veszünk Shanontól, Mandytől, és a focistáktól. Nem is húzom tovább az időt.

Jó szórakozást kívánok az utolsó előtti részhez!

Vivian


6. rész
Sosem feledlek!

"Néha nagy veszteség kell, hogy érjen ahhoz, hogy rájöjj, mivel törődsz a legjobban. Néha erősebb leszel, ha erre rájössz. Bölcsebb, felkészültebb, és már jobban tudod kezelni a következő csapást. Néha... de nem mindig."

Amíg élünk, minden lehetséges, még a lehetetlen is, vagy akár az, hogy meghalunk. Mindannyian tudjuk, hogy egyszer meg kell halnunk. Nem ismerjük a pontos időpontot, ezért nem törődünk vele. Értelmetlennek tűnik az egész. A halál küszöbén állva azonban minden más lesz. Mintha lenne valami érzelmi, tapasztalati hatása, de ezen aggódnunk már nem kell. Azok az emberek, akiket soha sem fogunk ismerni, élnek majd a házainkban, végzik a munkánkat. Az élet megy tovább... nélkülünk.
Without A Word 
S az élet igazi értelmét csak a halál adhatja meg.
Alig pár napja rázta meg a zenei világot az énekesnő tragédiája, és azóta mindenki erről beszélt a szigetországban. Mintha az élet is megállt volna arra a pár napra. Mécsesek, virágok, fotók hevertek végig abban az utcában, ahol a baleset történt. Naphosszat ott álló zokogó rajongók, ismeretlenek, egyszerű járókelők, barátok, munkatársak mind értetlenül álltak a baleset oka miatt. A válaszokat keresték, mindannyian. Rengeteg bizonytalanság, kétely és kérdés, megoldás pedig sehol.
Eljött a nap, amikor végső nyugalomra helyezik a fantasztikus hanggal megáldott nőt, aki már egyetlen sort sem fog dúdolni. Örökre a föld mélyére kerül, és talán már egy jobb helyen van, amit élő ember még nem ismerhet.
A résztvevők ólomsúlyként öltötték magukra a fekete öltönyöket, kosztümöket, és koktélruhákat. Kisírt szemekkel, és egy szál virággal indultak meg a fehér márványsír irányába. A lassú léptek, a faágak ropogása, a kavicsok zörgése, és a pityergő emberek zavarták meg a hely csendjét, és nyugalmát.
Mandy Capristo szerelmébe karolva lépkedett a kavicsos úton, kisírt szemeit pedig egy sötét napszemüveg mögé rejtette. Az elmúlt napokat az angol fővárosban töltötte, pedig legszívesebben elmenekült volna. Fél év alatt sikerült olyan viszonyt kialakítania Shanonnal, amire még saját maga sem számított. Úgy érezte kapott egy nővért, és egy barátnőt egyszerre. Szomorkás mosollyal gondolt vissza a közös pillanataikra, emlékeikre, amiket sosem felejt.
A sír mellett már egy sötét zakós, szintén napszemüveges férfi állt, megtörten. Kezében egy vörös kis dobozka, a másikban pedig egy szál fehér rózsa – az angol énekesnő kedvenc virága. Mandy elengedte a német kezét, és átölelte a franciát. A férfi szorosan bújt a nő karjaiba, és kitört belőle a csendes zokogás. A baleset óta egyetlen könnycseppet sem ejtett, így a fájdalom, és a veszteség most jött ki rajta. Olyan volt a nő karjaiban, mint egy sebzett kisfiú, aki mindent elvesztett. Valószínűleg ez így is történt.
Elvesztette a társát, a szerelmét és a jövőjét egy személyben. Mindent, amiről ketten álmodtak. A közös életükről szőtt terveiket, a meg sem született csemetéket, és egy boldog befejezést.
Mesut a tömeget pásztázta, elfordulva az ölelkező párostól. Nem bírta nézni, túlságosan fájdalmas érzés volt számára is. Elvesztette a legnagyobb támogatóját, a legjobb barátját, és a bizalmasát. A rádiós szavai, azóta is a fejében zúgtak. Akkor még nem akarta elhinni, de igaz volt. Minden szó. Amikor elment a franciához és összetörten, maga elé meredve találta, már minden értelmet nyert a számára.
Ahogy felnézett, megpillantotta volt csapattársát, aki szintén egy szál fehér rózsát tartott a kezében. Halvány mosoly futott végig az arcán, ahogy arra gondolt, Shanon mennyire szerelmesen nyilatkozott neki Ángelről. Ők tényleg szerették egymást, még ha soha nem is lehettek volna együtt.
A pap lassan belekezdett a szertartásba, a tömeg pedig egyre csak nőtt. Ángel egykori csapattársa és barátja mellé lépett, akit megölelt, Mandy felé csak biccentett. A német nő szerelme és a francia között ácsorgott, belekapaszkodva a két erős karba.
A szellő lágyan cirógatta az összegyűltek arcát, ezzel is fokozva a körülményeket.
A szertartás végén a közelebbi hozzátartozók a virágokat a koporsóra helyezték, így búcsúzva egy csodálatos embertől, aki bár rengeteg hibát követett el, mégsem érdemelt ilyen sorsot. Senki sem. Ez egy szörnyű tragédia, amit az idő folyamán meg kell emészteniük, és meg kell próbálni elfogadni.
Mandy Mesuttal karöltve lépett földhalom mellé, és egyszerre ejtettek bele egy-egy szál liliomot. Könnyes szemmel léptek vissza a helyükre, hogy átadják a helyet az argentinnak. A férfi nehéz léptekkel foglalta el a helyet, de egyszerűen nem volt képes beledobni a virágot. Nem volt képes elengedni még a nőt. Hibásnak érezte magát.
 Annyira sajnálom – suttogta, majd végignézte, ahogy a növény súlytalanul hullik a fakoporsóra. Szemében megjelentek az első könnycseppek, és egy mély sóhajtás után visszalépett a német-török mellé.
Koscielny lassan lépkedett, hogy utolsó emberként ő is beleejtse a virágját. A szíve szakadt meg a faszerkezetet látva, de már nem tehetett semmit, szerelme soha többé nem tér vissza. Pedig képes lett volna bármit megtenni és megadni azért, hogy még utoljára láthassa. Csak egyetlenegyszer.
Az embertömeg lassan oszolni kezdett, hiszen lerótták tiszteletüket az énekesnő előtt. Illetlenség lett volna végignézni, ahogy a szakemberek betemetik a sötét lyukat, a koporsóval együtt.
Fél órával később már csak 4 személy állt a fehér márványsír mellett, de a szerelmes pár is indulni készült. Megölelték a két férfit, a parkolóba tartottak, ahol a franciát készültek megvárni. Kicsit egyedül szerették volna hagyni a két játékost, gyászolni.
 Szerinted rendben lesz? – kérdezte rekedtes hangon Mesut kedvesét. Nem mondta ki melyik férfire gondol, de mindkettejükért aggódott.
 Rendben lesznek, drágám – suttogta az autónak dőlve Mandy. Belebújt a férfi ölelésébe, és úgy motyogta a szavait. – Rendben leszünk.
Ángel sem akarta zavarni szerelme vőlegényét, így kissé távolabb ment, míg Koscielny hosszú percekig csak állt, és gondolkodott. Nem tudta, hogy mihez fog még kezdeni, de nem akarta feladni. Hétről-hétre küzdeni fog, hogy karrierje magasabbra emelkedjen, hogy menyasszonya büszke lehessen rá. Tudta, hogy az angol is ezt akarná. Azt akarná, hogy lépjen tovább és élje az életét. Nélküle. Csak nem tudta, hogy ezt hogyan tehetné. Nem tudta elképzelni milyen Nélküle a világ.
Talán egy órát állt egyedül a sírnál a védő, amikor végül erőt vett magán, és a kavicsos úton elhagyta a helyet. A lábai vitték előre, kint a parkolóban pedig várt rá a német páros. Mandy szorosan megölelte, a férfi pedig belebújt barátjának ölelésébe. A nő mellette volt a napokban segítette, és támogatta a nehéz pillanatokban. A tragédia összehozta őket.
 Annyira hiányzik – gördült le egy könnycsepp Laurent arcán. Kezében még mindig az eljegyzési gyűrűt szorongatta. Azt tervezte, hogy eltemeti a szerelmével együtt. De képtelen volt. Képtelen volt megtenni. Mert az tényleg a búcsú lenne. Arra pedig még nem állt készen.
Ángel amint egyedül maradt, a távolból visszaindult a síremlékhez. Egyedül akart kicsit maradni a gondolataival, és a nővel. Leült a fűbe, és csak bámulta a fehér kőtömböt. Rettenetes bűntudattal küzdött, de talán meg is érdemelte. A hibáiért most bűnhődött. Az élete darabjaira kezdett hullni. Szerelme elhagyta, a felesége gyűlöli, a házassága romokban, és egy sérülést is sikerült összeszednie. Mintha csőstül jött volna számára a baj, de volt olyan erős, hogy továbblépjen, és leküzdje. Csak akarnia kell.
 Nem kellene még ott lenned, ugye tudod? – szólalt meg hangosan, mintha választ várna, pedig Ő is tudta, hogy azt nem fog kapni. – Ez egy hatalmas félreértés. Neked közöttünk lenne a helyed, még ha nem is mellettem. Bármennyire is szeretlek, tudom, hogy önzőség volna tőlem. Az én hibám ez az egész, nem a tiéd. Nyáron, amikor megláttalak a mérkőzésen, késztetést éreztem arra, hogy felkeresselek, tisztázzam a kapcsolatunkat. Vissza akartalak kapni. A következményekkel azonban nem számoltam – ömlöttek belőle a szavak. Ez egy lehetőség volt, hogy kiadja magából. Kibeszélhette a történteket, hogy a lelkének könnyebb legyen. – A közös perceinket mégsem bántam meg. Boldog voltam, és azt éreztem megint, amit a kapcsolatunk elején. Szerelmes voltam, vagy csak az érzéseim játszottak velem? Fogalmam sincs. Mintha csak a mi kis saját világunk lett volna, ahol ketten voltunk, mint régen. Akartam, akartuk a múltat visszakapni, az elvesztegetett időt, de mindketten éreztük, hogy ez lehetetlen. Folytattuk tovább, másokat megbántva, önzően. És talán az utolsó esténken igazad volt, gyáva vagyok. Nem csak másokat, de magunkat is becsaptuk. Nem is tudod, mennyire szeretném, ha most itt lennél, és ezt megbeszélhetnénk. Rendbe szeretném hozni, de ezt már nem tudom. Tönkretettem mindent, és nekem kell ezzel együtt élnem. Helyre szeretném hozni… – magyarázta tovább már könnyes arccal, de most az egyszer nem akarta elrejteni könnyeit. Ott sírhatott, ahol senki nem láthatta. – Remek embert fogtál ki a francia személyében, tudod? Ő tényleg megadhatta volna neked mindazt, amire én nem voltam képes. Rendes srác, aki tényleg szeretett. Összetört az elvesztésedtől, de biztos vagyok benne, hogy ő is talpra áll majd, Miattad. Ő bátor volt. Én pedig… Csak éltem a kis világomban…
Hosszú percekig csendben maradt a férfi. Csak bámulta a sírkövet, amiről még hiányzott a név és az az átkozott vonal, ami azt jelentette, hogy milyen rövid életet élt. Miközben a könnyei törölgetésével volt elfoglalva, nem sejthette, hogy Mesut mindent látott. Míg szerelme a franciát vigasztalta, ő halkan visszasétált, és minden egyes szót hallott. Az ő szemeit is ellepték a könnycseppek. Ő is annyira hibás volt mindenért, mint Ángel vagy Shanon. Ezzel pedig együtt kell élniük.
 Tudom, hogy mindig velünk leszel, ezért nem aggódom – sóhajtott fel Ángel, amikor ismét érzett magában annyi erőt, hogy beszéljen. – Sosem adom fel, és teszek róla, hogy büszke lehess rám! Többé nem okozok neked csalódást. Harcolni fogok a pályán, és a családomért is. Mindig az életem része maradsz, helyed van a szívemben. Szeretlek, és sosem feledlek! – hunyta le a szemeit, és hagyta, hogy a halk zokogás elárassza a testét. Szüksége volt erre, és az igazságra, hogy tovább tudjon lépni, és egyszer elfogadja a nő halálát, és ne érezzen bűntudatot.
Mesut Özil arcán is megindultak a könnycseppek. Közelebb lépett a barátjához, és a vállára tette a kezét. Ezzel is jelezte számára, hogy mellette van. Támogatta Őt ebben a nehéz időben. Támogatniuk kellett egymást. Ők tudhatták mit érez a másik. Ők érezhették ugyanazt a bűntudatot, ami nem akart elmúlni.
Ángel hosszú percekig ült a fűben Mesut társaságában, de nem érdekelte, ha megbetegszik. Csak még néhány nyugodt pillanatot akart, mielőtt a temetőből a reptérre megy. Onnan pedig haza, a családjához. Oda, ahol jelenleg nem látták szívesen. Változtatni akart ezen. Vissza akarta nyerni a felesége bizalmát. Nem veszíthet el mindent. Komolyan gondolt minden szót, amit az előző percekben kiejtett a száján, és küzdeni akart a céljaiért. Még egy csapást már nem bírt volna ki.
Elbúcsúzni valakitől, akit szerettünk, mindig nehéz. De eltemetni és meggyászolni még nehezebb. Összetöri a szívünket és sebezhetővé tesz. A szeretett személlyel egy kicsit a lelkünk egy darabjától is búcsúzunk. Az emberek megszületnek, élnek, és meghalnak. Ez az élet útja, és az élet mindig megy tovább…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése