2017. november 5., vasárnap

Suicide 7.


Sziasztok!

Sikerült elkészülnöm a héten az utolsó résszel, de szükségem volt pár napra, hogy tisztábban lássam a végét. És ma, ahogy átolvastam, már tetszett a végeredmény. Azt hiszem méltó lezárást találtam a főszereplőinknek, remélem Nektek is úgy fog majd tetszeni, mint nekem.
Azzal, hogy búcsút intünk e történetnek, felmerül az a kérdés, hogy mi lesz a bloggal. Több novella ötletem is van. Az elkövetkezendő időszakban kicsit ezekre szeretnék fókuszálni. A Hamarosan c. menüpontban szemezgethettek a legközelebbiekkel. Igyekszem majd mindig tájékoztatni titeket, oldalt pedig a várható megjelenésükről is tájékozódhattok. No, de nem is húzom most tovább az időt.

Jó szórakozást kívánok a befejező részhez!

Vivian


7. rész
Újra látni foglak

"Mintha egy gyertya meggyújtása, vagy egy ima elmondása mindent rendbe hozna. (...) Mert legvégül ha elveszítünk valakit, az összes gyertya, az összes imádság sem teszi semmisé a tényt, hogy nem marad másunk, mint egy lyuk az életünkben, ott, ahol régebben az a valaki volt, akit szerettünk. És egy sírkő, egy születési dátummal.”
(Vámpírnaplók c. sorozat)

See you again
Az, hogy az ember próbál továbblépni, nem jelenti azt, hogy elfelejti, akit egyszer szeretett. Nem jelenti azt, hogy hűtlen lesz az érzéseivel. Annyit jelent, hogy a fájdalma olyan szintre csökkent, ami tűrhetővé vált, és nem teszi tönkre. Nem zúzza darabokra, és képes továbbélni az életét.
Az első pillanatokban lehetetlen feladatnak tűnik. Nem is akar túl lenni rajta. De ki vádolná? Nem maradt más, csak a gyász. Nincs szüksége vigasztaló, kedves szavakra. Nem foglalkozik mások gondolataival, nem érdekli, hogy mit gondolnak vagy mondanak. Nem akarja tudni, hogy ők mit éreztek, ha elvesztették azt, akit szerettek. Hiszen ők nem azt érzik.
Az egyetlen dolog, amit az ember akkor szeretne, ha elveszít valakit, nem kaphatja meg. Elment. Sosem jön vissza. De senki sem tudja, milyen érzés. Senki sem tudja, milyen az, kinyújtani a kezét, és megérinteni valakit, aki nincs ott és soha nem is lesz. Senki sem ismeri ezt a betölthetetlen űrt. Senki, csak az, akit már nem kérdezhet.
Shanon Brooks halála pár hét alatt lecsengett a média körében. Mintha soha nem is létezett volna. A szerettei, a barátai és a rajongói heteken, hónapokon keresztül gyászolták tovább, és őrizték az énekesnő emlékét. Őrizték a hangját, a mosolyát és a kedvességét, amivel bárkit képes volt jó kedvre deríteni.
Megemlékeztek róla, minden egyes évfordulón, és rengetegen rótták le tiszteletüket Angliában, a végső nyughelyén. Dalait rengetegen feldolgozták, elénekelték, de az énekesnőből és csodálatos énekhangjából csak egy létezett. Nem volt párja.
Szerettei számára minden egyes nap nehéz volt a halála után. Meg kellett tanulniuk a nő nélkül élni egy kicsit. Vőlegénye a fájdalmát, a gyászt a fociba fektette, és keményen dolgozott az álmai elérése érdekében. Nem volt képes más nőre nézni, nem hogy randevúzni.
Mandy és Mesut kapcsolata is megjárta a poklot. A férfit emésztette a bűntudat, és hogy talpon maradjon legjobb barátja nélkül. Mandy pedig a karrierjére fókuszált, és a franciát támogatta, akinek nagy szüksége volt erre a barátságra. És míg más utat járt a német páros, úgy távolodtak el egymástól. Úgy lett egyre nagyobb űr kettejük között. Végül pedig a szakítás mellett döntöttek.
Az évek alatt újra megpróbálták együtt, de ugyanott kötöttek ki. Búcsút mondtak egymásnak. Mesut egy török modell, Amine Gülşe mellett kötött ki, akivel magasabb szintre emelte a kapcsolatát, és eljegyezték egymást. Mandy azonban egyedül maradt. A szólókarrierjére koncentrált, ami szárnyalt. Barátsága Laurenttel pedig napról napra mélyült és lett szorosabb.
Ángel a következő évben Angliába igazolt, de karrierjének mélypontját élte, így egy év után a francia fővárosban próbált szerencsét. Sokkal több pozitív élményt szerzett, újra élvezte a játékot és minden összejött. Csapata uralta a bajnokságot, trófeákat nyert, és gólokat rúgott. Magánélete is helyrejött. Hosszú hónapokig tartott, míg feleségének bizonyított, de újra boldogok voltak, családként. És mire Shanon halálának 5. évfordulója közeledett, megszületett 2. gyermeke is, Pia.
Mindannyian próbáltak továbblépni, Shanonért. Hiszen tudták, hogy ő is ezt akarná. Azt akarná, hogy boldogok legyenek. Hogy éljék az életüket, családot alapítsanak, és ne tragédiára gondoljanak, hanem arra, hogy mennyi mindent tett és ért el rövid életében.
A szigetország fővárosának egyik temetőjében a szokottabbnál is kevesebben fordultak meg azon a késő őszi napon, amikor Ángel Di María hosszú évek után először tette be oda a lábát. Bakancsának talpa alatt ropogott az esőcseppektől nedves kavicsos út, miközben egyre beljebb haladt a régi és új nyughelyek között.
Céltudatosan haladt, hiszen habár csak kétszer fordult itt meg, pontosan tudta az úti célját. Sosem felejti el. Sosem felejti el a helyet, ahol egykori kedvese nyugszik.
Egyik kezében egy esernyőt tartott, míg a másikban egy szál fehér rózsát szorongatott. A nő kedvenc virágát. Ha akarta volna, se felejthette el. Az emlékezetébe vésett, valószínűleg egész hátralevő életére.
Amint a gravírozott márványtáblához lépett, elkapta egy gyomorszorító érzés. Sokkal könnyebb volt úgy betartania az ígéretét, hogy nem jött ki, nem látogatta meg Őt. Sokkal könnyebbnek tűnt, távolról. Így, szemtől-szembe ugyanis sokkal mélyebbnek és fájdalmasabbnak tűnt Shanon hiánya. Mintha vele távozott volna a lelkének egy darabja. Ezt pedig nem tudta kezelni.
Boldog volt a családjával és Párizsban az élete egyszerűen tökéletes volt. Ott nem érezte ezeket az intenzív érzéseket. A gyászt, melynek minden formája fájó pont volt az életében. A bűntudatot, mely sosem hunyt ki a lelkében.
És akkor még ott volt a dal, Shanon utolsó dala, melynek minden sorát kívülről fújta. S melyet ihletetett. Nem kellett sok sütnivaló ahhoz, hogy tudja. Egyszerűen a szíve mélyén tudta és érezte. Bár nem ő vezette az autót, de ő sodorta a halálba Őt.
Miután lerótta a tiszteletét, első útja a szállodájába vezetett, ahol a bárt célozta meg. Néhány percre felejteni akart. Attól félt, hogyha továbbra is jár az agya, a szíve már nem bírja majd elviselni. Ki akarta kapcsolni ezt, még ha csak egy ital elejéig is.
Amint belépett a helységbe szembesült azzal, hogy egy ismerős ült a pult előtt. Egy férfi, akire nem számított, és akinek talán nagyobb szüksége van a felejtésre, mint neki. Abban a pillanatban az agya kitisztult, és nem is az eredeti céljára fókuszált. Csak a lábai vitték előre, talán meggondolatlanul.
Leülhetek? – szólalt meg az argentin, amint mellé ért. Az egyik széken a francia ücsörgött, előtte pedig egy érintetlen whiskeys pohár figyelt. Várta, hogy a férfi bátor legyen, és elfogyassza.
Nem vágyom a társaságodra – jegyezte meg Koscielny, amint felnézett. Kicsit meglepődött az argentin jelenlétén. Nem ismerték egymást. Nem voltak barátok. Csak két idegen, akik egy nőt szerettek. – Nem akarok Tőled semmit.
Én csak beszélgetni akartam – jegyezte meg Ángel. Bár az esze súgta, hogy teljesítse a másik kérését, nem akart menekülni. Hiszen örökké nem kerülhetik el egymást. Túl kell esniük ezen.
Mégis miről, hmm? – fordult felé a francia a kelleténél ingerültebben. – Hogyan vettetek palira, és hogyan csábítottad vissza magadhoz? Mindent tudok. Habár későn jöttem rá, de nem vagyok hülye.
Sajnálom. Önző voltam – válaszolta higgadtan, hiszen teljesen jogosan estek a torkának. Önző és meggondolatlan volt annak idején, amivel más életét is tönkretette.
Az. Azóta már összeházasodtunk volna, talán gyerekeink is lennének – ömlöttek a szavak a másik férfiból, aki nem tudta az érzéseit kordában tartani. Valakin csattannia kellett már a felgyülemlett feszültségnek, és riválisa pont kapóra jött a számára. – A sajnálatod nem igazán segít. Nem hozza vissza Őt.
Nem utálhatsz jobban, mint én magamat – csóválta a fejét az argentin. Elvette Koscielny elől az italt, és pillanatok alatt el is fogyasztotta. – Tudom, hogy nem hozza vissza Őt. De tényleg sajnálom. Jó ember vagy, Laurent. Jól bántál Vele. Jobban, mint én valaha. És ha ez számít, bár szerelmesek voltunk, téged választott. Téged szeretett.
Mégis Rólad írta azt a dalt – csapott az asztalra a francia, amivel megdöbbentette az argentint. Nem sejtette, hogy más is tud róla. Más is tudhatja. Pedig barátai mind tudták, mindenki. Csak senki nem adta tudtára. Megőrizték maguknak ezt a titkot. – Könnyű volt összerakni a képet – vont vállat sokkal nyugodtabban.
Sajnálom – motyogta Ángel. A két férfi hosszú percekig ült csendben, egymás mellett. Nem volt több mondandójuk egymás számára, mégis szükségük volt erre a pillanatra. Hogy egy kicsit együtt gyászolhassák a múltat, és Shanont.
Mesut Özil barátja hívószavára látogatta meg azt a neves szállodát, ahol az argentin tartózkodott. Egy interjút szakított félbe emiatt, hiszen úgy vette ki a telefonhívásból, hogy sürgős. S legalább volt oka, ott hagyni azt a borzalmas nőt, aki kiforgatta minden egyes szavát a tökéletes cikkért.
Amint betoppant a bárba, meglepő kép fogadta: csapattársa, és egykori csapattársa együtt ültek a bárpult melletti székeken, és iszogattak. Mint két régi jó barát. Ez annyira meghökkentette, hogy megtorpant az ajtóban. Pont akkor, amikor egy énekesnő és egy zenész be akart lépni utána.
Basszus – csúszott ki egy nem túl nőies szó a német-olasz nő száján. A telefonját elejtette, és csak a kísérőjének reflexein múlt, hogy nem huppant a földre. – Figyelhetett volna! – mormogta angolul az ismeretlennek, aki pillanatok alatt a figyelmét az újdonsült párosra fordította.
Annyira sajnálom – kért bocsánatot, majd elakadt a szava, amikor farkasszemet nézett egykori kedvesével. A nővel, akiért régen feladta a saját boldogságát, csakhogy ne legyen része ő is a nyomorának. – Mandy – suttogta a nő nevét.
Mesut?! – szaladt fel a szemöldöke kíváncsian. Nem számított arra, hogy újra látja. Pont itt és pont akkor. – Danny, ő itt Mesut Özil, egykori barátom. És Shanon legjobb barátja. Mesut, Danny pedig Shanon mentora volt – mutatta be a két férfit egymásnak, akik kezet fogva üdvözölték egymást. Aztán az egykori szerelmes pár is kezet rázott, majd esetlenül megölelték egymást. Egyikük sem tudta, hogy kellene viselkednie. Danny O’donoghue számára pedig kínossá vált a jelenlét.
Örülök, hogy végre személyesen is találkozhatok, Veled – mosolygott a focistára. Befele terelte a párost, miközben beszélt. Muszáj volt oldania a hangulatot, mert kezdte kívülállónak érezni magát. – Ó, látom Mandy drága, a párod el sem mozdult innen. Sőt még társaságot is szerezett – biccentett a fejével, a nő pedig meglepődve fogadta. Nem is tudta, hova kapja a fejét. Mesut vizslató pillantásaihoz, vagy újdonsült kedvese és az argentin duójához.
Sejtette, hogy egykori párja felkapta a fejét a zenész megjegyzésére. De hát mit mondhattak volna egymásnak? Míg a férfi a menyasszonya mellett találta meg a boldogságot, ő Laurenttel próbálta összeragasztani a darabokra tört szívét. Egyikük sem így tervezte, de így alakult. Sodródtak az árral. A barátságuk más irányba mélyült el, és még ők is próbálták megérteni ezt. Csak pár hónapja kezdtek el randevúzni, mert nem akarták Shanon emlékét megsérteni. Ám a szívüknek nem parancsolhattak.
Ángel? – szólította meg Mesut a barátját, amivel a kiscsapat figyelmét magára vonta. A két férfi megölelte egymást, Mandy Laurent mellé húzódott és egy apró csókot nyomott az arcára, Danny pedig helyet foglalt a dél-amerikai melletti üres széken.
Gyorsan ideértél – jegyezte meg az argentin, aki közben az ismeretlent vizslatta. Ismerős volt számára, csak arra nem tudott rájönni, hogy honnan is. Ezt látva a nő bemutatta őket egymásnak. – Örvendek – rázott kezet az idősebb férfivel.
Ez talán a szerencsenapom – jegyezte meg viccelődve Danny. Mandyvel az előbb közölte a terveit és a részleteket, de most, hogy így 5-en együtt voltak, a férfiakat is beavathatta személyesen. Telefonhívás nélkül. – Szeretnék egy emlékkoncertet Shanonnak – adott választ a kimondatlan kérdésekre, miután meglátta a focisták arcát is.
Emlékkoncertet? – kérdezett vissza rekedtes hangon Laurent, aki Mandy kezét szorongatva.
Igen. Nem is értem miért nem jutott előbb az eszembe – rázta a fejét a férfi. Shanon olyan volt számára, mint egy testvér, és erős kötelék volt köztük. Mindenben segítette a karrierjét, amivel tudta. Ez volt a legkevesebb, amit tehetett. – Itt van már lassan az 5. évforduló, és még senki nem csinált Neki egy estét. Ezt szeretném pótolni. Shanon Brooks – See you again nevet adtam neki.
Ez remek ötlet – nyögte ki Ángel. Még a hallottak hatása alatt állt, de tudta, hogy volt kedvesének is tetszene. Ő pedig segíteni szeretne ebben. Segíteni valahogy, hogy értelmet nyerjen a nő értelmetlen halála. – Segíteni szeretnék.  
Én is – vágta rá egyszerre a két londoni játékos. Mindhármuk fejében hasonló gondolatok terjengtek. Akartak valami jót tenni. Akartak valami olyat tenni, amivel emlékezhetnek Rá. Emlékezhetnek arra a nőre, aki valamilyen szinten mindegyikük életét megváltoztatta.
Létrehozhatnánk egy olyan alapítványt, akik az árván maradt gyerekek gondozását segítik – fogalmazta meg hangosan Ángel az ötletét. Tudta, hogy hasonló sorsúként Shanon a szívén viselte ezeknek a gyermekeknek sorsát.
Ez remek ötlet, Ángel – tette a férfi vállára a kezét Mandy.
Aznap délután pár pohár ital mellett a társaság megbeszélte a koncertet, az alapítványhoz kapcsolódó ötleteiket, az anyagi felajánlásukat, és sztorizgattak Shanonról. Olyanok voltak, mint a régi barátok, akik hosszú idő után újra találkoztak.
Legyőzték a sértettségeiket, elfelejtették a fájdalmukat, a veszteségeiket, és néhány percre csak a jóra emlékeztek. Arra, hogy mit kaptak és mit adtak. Mindenre, ami elvesztett barátjukhoz fűzte őket.
Shanon egy életre összekötötte őket, és az emlékét méltóképpen tervezték is ápolni. E veszteség megtanította őket, hogy az élet rövid, és váratlanok bármikor történhetnek, akár velük is. Megtanulták jobban értékelni az életüket. Megtanulták elfogadni a gyászukat, a veszteségüket. Megtanultak egy kicsit Shanon Brooks nélkül élni.

It's been a long day without you my friend
And I'll tell you all about it when I see you again
We've come a long way from where we began
Oh I'll tell you all about it when I see you again
When I see you again

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése